Szalonnás-húsos rakott burgonya

Feltöltő: Parmalat
41-60 perc
3-4 személyre
haladó szakácsoknak
Szalonnás-húsos rakott burgonya
rakott ételekrakott krumpliSzalonnás rakott krumpli

Hozzávalók:

    • 60 dkg sertéstarja (csont nélkül) szeletekre vágva
    • őrölt fekete bors
    • liszt
    • 10 dkg füstölt szalonna, kockákra vágva
    • olaj
    • 3 vöröshagyma, megtisztítva és szeletekre vágva
    • 1 kg burgonya, meghámozva és karikákra szeletelve
    • 500 gParmalat főzőtejszín
Bevásárlólista nyomtatása

Elkészítés menete:

1.
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, és lisztbe forgatjuk.
2.
A szalonnakockákat egy kevés olajon kisütjük, majd szűrőkanállal kiszedjük, és félretesszük.
3.
A visszamaradt zsiradékon a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk, és kiemeljük. Végül a zsiradékban a hagymaszeleteket is megsütjük.
4.
A sült hagymát és a hússzeleteket ráterítjük, egy kevés zsiradékkal megcsorgatjuk, majd a rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak.
5.
Tűzálló tálat olajjal kikenünk, és a burgonyakarikákat egy rétegben beleszórjuk. Sóval, borssal meghintjük, és a főzőtejszín harmadával meglocsoljuk.
6.
A tetejére burgonyát tegyünk. Megsózzuk, olajjal meglocsoljuk, és a maradék főzőtejszínt ráöntjük, majd alufóliával letakarjuk. 170 °C-os sütőben (légkeveréses sütőben 155 °C) kb. 50 perc alatt puhára sütjük.
7.
Az alufóliát levesszük, a kisütött szalonnát rászórjuk, és további pár perc alatt pirosra sütjük.