Harcsapaprikás

Feltöltő: Gasztropajti
41-60 perc
5-6 személyre
haladó szakácsoknak
Harcsapaprikás
fokhagymafőzőtejszínhalas ételharcsapirospaprikamagyarosKarácsonyi

Hozzávalók:

    • 200 gParmalat főzőtejszín
    • 1 kg harcsa filé
    • 3 fej hagyma apróra vágva
    • 10 dkg füstölt szalonna
    • 4 gerezd fokhagyma
    • kevés őrölt pirospaprika
    • kevés só, és frissen őrölt bors
    • 2 db zöldpaprika és paradicsom
    • 1 kanálnyi liszt
    • kevés étolaj
Bevásárlólista nyomtatása

Elkészítés menete:

1.
Filézett harcsából 1 kilónyit csíkokra szelünk, kicsit megsózzuk. Lehet afrikai harcsa is.
2.
A felkockázott füstölt szalonnát kevés olajon megsütjük, a tepertő darabokat kivesszük. A forró zsíron megdinszteljük a hagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a csíkozott zöldpaprikát, és az apróra vágott paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt paprikás alapot készítünk.
3.
Mikor a hagyma kissé szétfőtt, a harcsát kevés lisztbe forgatva hozzáadjuk, továbbfőzzük. Visszatesszük a tepertődarabokat is.
4.
A főzőtejszínt elkeverjük kevés lisztel, a paprikás levéből kivéve temperáljuk, és hozzáöntjük a harcsához. Kevés őrölt paprikával színezzük, de adhatunk hozzá kaprot is, mert illik a harcsához.
5.
Galuskával tálaljuk, de szervírozhatjuk túrós csuszával is. Ebben az esetben a tepertőt adjuk a túrós csuszához.